Mi az, hogy emo?

Kezdjük az elején, a leglényegtelenebbel. (Akit a téma szempontjából mellékes zenei előzmények nem izgatnak, ugorjon a következő fejezetre.) Az emo eredetileg zenei stílus volt a 80-as években. Az emotional, azaz az érzelmes hardcore Washingtonban alakult ki az egyre durvább New York-i hardcore ellenáramlataként. Az emocore zenekarok – például a Rites of Spring, akiktől állítólag az emo kifejezés is származik – a szakirodalom szerint dallamosabb zenét játszottak. Ebből azoknak, akik nincsenek mélyen beágyazva a szcénába, persze annyi jön le, hogy az emocore-osok pont ugyanúgy daráltak a gitárjaikon, mint kemény zenében utazó haverjaik Amerika-szerte. A hasonlóságot aztán a történelem is igazolta, amikor a 90-es évek elején az egész egyszerre tűnt el.

Az emo 5-6 évvel később feltámadt, aztán most pár éve harmadszor is, hogy popos fordulatok után olyan, szerelmi problémákról és világfájdalomról éneklő tinizenekarokba torkolljon, mint a Taking Back Sunday, a My Chemical Romance vagy a Funeral for a Friend.

xXxXxXxXxXxXxXxXxXxXxXxXxXxXxXxXxXx

Az igazi emosok sokat gondolkodnak az élet dolgain , gyakran fillóznak olyan dolgokról , amik az emberi érzelmekkel , a léttel kapcsolatosak. Szokatlan öltözködésük és hajviseletük felhívja a figyalmet , hogy vannak ilyen fajta lázadók is. Az emberek nemtörődömsége ellen lázadnak tulajdoképpen egyfajta segélykiálltás , hogy velük is kell foglalkozni. Az elme szabadságát és a boldogságot részesítik előnyben.

xXxXxXxXxXxXxXxXxXxXxXxXxXxXxXxXxXx